Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZTE TTIK Kutatóiskolák versenye

2017. December. 15.-én megrendezésre került az SZTE TTIK Kutatóiskolák közötti verseny díjátadója a Pro Talentis Universitatis Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar. 

 

 Kilenc iskola 12 projektje nyerte el 2017-ben a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címet.

 

„Az SZTE TTIK Kutatóiskolája 2017/2018.” címet elnyert középiskolák és kutatási programjuk:

 

 Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: Szén nanocső erdők kontrollált növesztése CCVD módszerrel

Témavezetők: Szórád Endre (iskola) Dr. Hernádi Klára (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Kratok Gyula, Horváth István

 

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: Hatékony eszközök kidolgozása a csiperke-kártevők ellen

Témavezetők: K ormányos Róbert (iskola) Dr. Vágvölgyi Csaba, Dr. Kredics László, Dr. Papp Tamás (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Karvák Beatrix, Nyilas Orsolya, Molnár Ramóna, Vajda Margaréta, Rice Róbert

 

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: CanSat és képfeldolgozás

Témavezetők: Dr. Bordás Árpád, Kőrösi Gábor (iskola) Dr. Tanács Attila (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Hugyik Kornél, Rúzsa Ákos, Sztarek Norbert

 

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola (Bonyhád)

A kutatási program címe: Fém nanorészecskék szintézise, jellemzése és alkalmazása egy katalitikus reakcióban

Témavezetők: Nagy István (iskola) Dr. Sipos Pál (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Köpenczei Csenge, Viola Nóra

 

Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Csongrád)

A kutatási program címe: Hőmérsékletmérés és a hőmérsékletváltozás nyomonkövetése hagyományos, szenzoros és hőkamerás módszerekkel, saját IoT eszköz építése

Témavezetők: Giliczéné László Kókai Mária, Gilicze Tamás (iskola) Dr. Mingesz Róbert (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Jakab István, Vig Dániel, Tóth Máté, Kiss Máté, Varga Bence

 

Garay János Gimnázium (Szekszárd)

A kutatási program címe: Különböző típusú kávék és kávé extraktumok analitikai kémiai karakterizálása, különös tekintettel azok szerves-sav és metilxantin összetételére

Témavezetők: Takácsné Ballai Melinda (iskola) Dr. Szepesi Ágnes (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Fricz Balázs, Kacz Kornélia Réka, Pál Zsófia, Németh Attila, Kövesi Kincső

 

Kecskeméti Bolyai János Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: A fotovoltaikus elemek magnetorezonanciális viselkedése

Témavezetők: Sikó Dezső (iskola) Dr. Hopp Béla (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Antal Péter, Kolláth István, Remény Olivér

 

Kecskeméti Katona József Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: Az algoritmikus gondolkodást segítő interaktív foglalkozássorozat megvalósítása

Témavezetők: Fári János (iskola) Dr. Farkas Richárd (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Balázs Lívia, Bakai Zsolt, Kálvin Tamás, Almási Mirkó, Váradi Tamás

 

Kecskeméti Katona József Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: Móricgát település elhagyott tanyavilágának vizsgálata különös tekintettel a rovarvilágra

Témavezetők: Halász Gergely (iskola) Dr. Torma Attila (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Kővágó Karina, Pozsár Adrienn, Sebe Anna, Füle Kata, Kohlrusz Péter

 

Soproni Széchenyi István Gimnázium (Sopron)

A kutatási program címe: Robotika reloaded

Témavezetők: Lang Ágota, Bischof Annamária, Poór Attila (iskola) Dr. Mingesz Róbert (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Balaskó Dominik, Csóka Benedek, Koloszár István, Molnár Barnabás, Sztojka Áron, Hargitai Benke, Joób Zalán, Bejó Mátyás

 

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (Szeged)

A kutatási program címe: Városi fák mint klímanagykövetek

Témavezetők: Kovács Veronika (iskola) Dr. Gulyás Ágnes (TTIK) Tanács Eszter (MTA Ökológiai Kutatóközpont)

A kutatásban közreműködő tanulók: 10. évfolyamos környezetvédelem tagozatos diákcsoport (20 fő)

 

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (Szeged)

A kutatási program címe: Arduíno a fizikaórán

Témavezetők: Tóth Károly (iskola) Dr. Szépe Tamás (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Csete Balázs, Tarnay Csaba, Koha Csaba, Rácz-Komlósi Zénó, Karkas Balázs, Fülöp-Németh András, Lányi Tibor

 

A mappában található képek előnézete SZTE TTIK Kutatóiskolák versenye